Az összecsapás előtt, a két edzővel beszélgettem.
Vad Lajos esélylatolgatása: -A mi csapatunk fiatal együttes, ezért magam sem tudom, éppen mit várhatok tőlük. Éppen annyi az esély a meglepetésszerzésre, mint, hogy kikapunk, mint legutóbbi rangadóikon. Az edzőknek egyébként is kötél idegekre van szükségük, de ilyen alakuló csapatnál még inkább.
Gerendás György most is nyugodtnak tűnt: -Az egy hete aratott, Vasas elleni diadal megnyugtatta a csapatomat, így esélyesként érkeztünk ide a Kőér utcába. Valójában azonban, csak most bizonyíthatjuk be, hogy elég érettek vagyunk-e és el tudjuk viselni ezt a terhet.
Aztán olyan volt ez a négyszer nyolc perc, mint egy hatalmas nagy kavalkád. Az elején arra is megvolt az esély, hogy a vendégek nagy gólarányú győzelmet könyvelhessenek el. A Honvédból az ifjak, azaz Marnitz és Báthori játszott remekül, aztán fölzárkózott hozzájuk Szívós, valamint Gergely is. Végül fordítani is tudtak.
Szívós Márton a találkozó végeztével így beszélt: -A mi csapatunkból azért válhat egy sokra
hivatott társaság, mert sohasem adjuk föl. Bár belátom, hogy az elején nem sok esélyünk volt a végső diadalra. Lehet, hogy csak mi bíztunk benne, de az elég volt ahhoz, hogy fordítani tudjunk. A hétvégi Magyar Kupa elődöntőt nem ennek a mérkőzésnek a visszavágójaként fogjuk föl. Az egy új, egy másik összecsapás lesz. Nem kevésbé fontos, mint a mai meccs mint amilyen ez a mai volt!
Dr. Halmos R. Péter a ZF Eger szakosztályvezetője rezignáltan csak ennyit jegyzett meg:
-Biztos vezetésünk túlzottan is megnyugtatott bennünket és szép lassan beleszürkültünk a meccsbe. Azt is el kell ismernem azonban, hogy klasszis teljesítmény nélkül, egy ilyen rangadót nem lehet megnyerni!
A másik oldalon azonban egy olyan edzővel – Vad Lajossal – sikerült találkoznom, akivel madarat lehetett fogatni: -Látod, ezt magyaráztam a mérkőzés előtt. Nálunk még hatalmasak a hullámhegyek, és a hullámvölgyek, egyetlen mérkőzésen belül is. Azt hiszem rajtunk kívül senki más nem hitt már a sikerünkben. Ám, az a legfontosabb, hogy mi töretlenül bíztunk benne. És meg is tettünk érte mindent. Ezért aztán amikor egyedül maradtam a csapattal, külön megköszöntem a szívüket, a lelkesedésüket azt, hogy képesek voltak „kijönni a kútból” és ezúttal én tapsoltam meg őket.
