cover image
Egyéb

UVSE: Megvan a Lemhényi-kupa is

2014. február 16. 17:01

A Vízvári-kupa után vasárnap az ifjúsági korosztálynak kiírt Lemhényi Dezső Kupát is az UVSE nyerte 2014-ben.

Szép hétvégéje van az UVSE-nek, hiszen két nap alatt két aranyérmet szereztek, ráadásul rangos sorozatban.

A Lemhényi Dezső Kupa vasárnapi első elődöntőjében 10 góllal verték meg a sárga-lilák a Fradit, a másik elődöntőben a Vasas jobbnak bizonyult a Szentesnél.

A harmadik helyet a Szentes nyerte meg a korosztályos válogatott Pellei Frank vezérletével, aztán jöhetett a döntő az UVSE és a Vasas között.

Az első negyedben még jól tartotta magát a Vasas, de aztán fokozatosan húzott el az újpesti csapat, és ellentmondást nem tűrően nyerte meg a kupát.

Eredmények – Lemhényi Dezső Kupa, négyes döntő:

Elődöntők:

UVSE – Széchenyi Bank-FTC 15-5 (3-2, 5-1, 3-0, 4-2)
Gólszerzők:
Keresztúri, Lovas 3-3, Tóth K., Németh K. 2-2, Szatmári, Görbics, Kovács Kevin 1-1, illetve Kolozsi 2, Perczel, Vogel Simon, Gál 1-1

Lactiv-Vasas-Plaket – Valdor-Szentes 9-5 (2-2, 2-2, 1-1, 4-0)
Gólszerzők:
Manhercz K., György V. 3-3, Várnai 2, Hill 1, illetve Pellei 3, Farkas, Manic 1-1

A 3. helyért:

Széchenyi Bank-FTC – Valdor-Szentes 6-10 (3-2, 2-3, 1-0, 0-5)
Gólszerzők:
Kolozsi 4, Perczel, Vogel Simon 1-1, illetve Pellei 3, Farkas K., Werner 2-2, Káris, Csendes, Manic 1-1

A döntőben:


UVSE – Lactiv-Vasas-Plaket 12-4 (1-0, 3-1, 5-1, 3-2)

UVSE:
Molnár B. – Keresztúri 1, Kovács Bence, Kádár 2, Tóth K., Lovas 1 (1), Kovács Kevin. Csere: Sélley Rauscher, Németh K. 1 (1), Görbics 1, Hertzka 1, Kiss K. 3, Szatmári 2. Vezetőedző: Godova Gábor
Vasas: Szilágyi – Sóvári 2, Várnai, György, Hill, Manhercz K., Burián. Csere: Somogyi (kapus), Rudyakov, Windisch, Fodor, Kopa 2, Trombitás, Baráth. Vezetőedző: Kenéz György

Gól/emberelőny: 2/7, illetve 0/7
Ötméteresek: 2/2, illetve -
Kipontozódott: Hill (10.)
 
Végeredmény:
1. UVSE
2. Vasas
3. Szentes
4. FTC
Vízilabda hírek
lemhényi kupa
csoportbeosztás
lemhényi dezső kupa
uvse
molnár benedek