cover image
Egyéb

Gergely István: következik az utolshow

2014. április 18. 7:34

A Racionet-Honvéd utolsó idei mérkőzése Gergely István búcsúmeccse is lesz egyben: az olimpiai bajnok kapus befejezi pályafutását.

Eljött az idő – egy újabb olimpiai bajnok hagyja abba a pályafutását az 1975-76-os generációból. Igaz, Gergely István kivétel, hiszen a legendás generáció első időszakában még a vetélytárs szlovákoknál szerepelt (akik akkoriban még olimpiára kvalifikáltak és a szerbeket szorongatták) – 2003-ban öltözött magyar színekbe, s nyert aztán kortársaival két olimpiai aranyat, világbajnoki címet, illetve a Honvéddal bajnoki elsőséget és Bajnokok Ligáját.

A Kőér utcában kezdte itthoni pályáját – ott is fejezi be karrierjét. „Lehet, hogy már csak öt mérkőzés van hátra – mondja Gergely Pista. – Einstein mondta, minden relatív. Így az idő is. Elég egyetlen másodpercre ráülni a gázrezsóra, és az a pillanat is irdatlan hosszúnak hat. De egy jó könyvvel a kézben félórás várakozás sem tűnik soknak. Most, hogy már látom, tényleg itt a vége, úgy tekintek erre a szezonra, hogy ne érjen véget – korábban azért elő-előfordult, hogy az munkált bennem, fejeződjön már be, minél hamarabb.”

Ilyenkor természetesen az ember végigszántja tekintetével a karrierjét, a kiváló kapus is így tett. „Elégedett vagyok a pályafutásommal, meg mindennel, ami úgymond körbefogta. Nincs hiányérzetem, csodálatos volt megélni minden egyes pillanatát – viszont nem érzem, hogy folytatni kéne. Talán lenne bennem pár szezon még – jó, ez lehet, hogy nagyképű kijelentés –, de már nem látok perspektívát. Válogatott nem leszek, jobb se nagyon, mivel többet edzeni így, 38 évesen nincs nagyon kedvem. A kapuskodás viszont nem működik hobbiszinten: a vízilabda az a sport, amelyikben nem lehet visszavenni, hogy csupán egy picit edzek. Azt viszont nem várnám meg, hogy finoman mondogassák, figyelj, lehet, hogy most jobb lenne, ha kiülnél a kispadra... Akkor már késő abbahagyni, rossz a szájíz, ezt semmiképp sem szeretném megvárni.”

Aligha kétséges, kerek egész mindaz, amit Pista maga mögött készül hagyni a bajnoki idény végeztével. „Nagyon-nagyon nyugodtan tudom befejezni. És nem csak azért, mert részese lehettem olimpiai, világbajnoki, Világliga-győzelmeknek. Hanem azért is, mert olyan emberekkel találkoztam menet közben, olyan bajnokságokban, olyan csapatokban játszhattam, akiktől, ahol nagyon sokat tanultam. Sok oldalról csiszolódtam. Szlovákia, Spanyolország, Olaszország, Izrael, Málta és Magyarország – sok kiváló játékos, sok jó szakember. Rengtegen váltak a barátaimmá, és ők így, együtt megváltoztatták az életemet. A vízilabda más embert faragott belőlem. Nem, nem az, hogy sportoltam: ez a sport, a vízilabda tett azzá, akivé, és olyanná, amilyenné. Furcsa: most, hogy közeledik a vége, az ember már mindent rózsaszínben lát. De ez nagyon jó!" 

És hogy mi lesz ezután? Nos, Gergely István amondó, bőven van helye annak az energiának, amelyet eddig a vízilabdába feccölt. „Elindulok még inkább a sportvezetői pályán, de persze azt is csinálom, amit most. Azaz (Benedek) Tibi mellett a válogatott csapatvezetője és kapusedzője leszek továbbra is, plusz szeretném befejezni a doktorimat, azzal is rengeteget kell foglalkozni. A Honvédtól sem szakadok el, most alakul ki, milyen formában maradok a klub kötelékében. Ez a terv két évre szól, aztán meglátjuk. Rióig még több időt szeretnék fordítani a válogatottra, továbbá előkészíteni a sportdiplomáciai karrieremet.”

Amikor visszafelé tekint, Gergely Pista egy általános iskolai fogalmazást idéz fel, melyben leírta: olimpiai és világbajnok vízilabdázó akar lenni, Spanyolországban és Olaszországban szeretne játszani. Mind bejött. Anno sokat beszélgettünk arról is, miként jutott ki a 2008-as olimpiára: bár a játékokat megelőző Eb-re nem került be, végül Pekingben ott volt. „Akkor az Agykontrollt mondtam, és továbbra is meggyőződésem: az efféle gondolkodásmódon múlik minden. Ha valamit igazán el akarsz érni, azt el tudod érni. Egyetlen kérdés van csupán, hogy mikor – de hogy eléred, az biztos. Nos, ugyanígy kell tovább mennem az úton, továbbra is vannak céljaim, amelyeket meg akarok valósítani.”
Vízilabda hírek
gergely istván
racionet honvéd
honvéd