cover image
Egyéb

Eger-Szeged: itt is egy hatos

2014. április 19. 19:29

A bajnok a világbajnok játékosainak gólerős játékával simán legyőzte a Diapolo-Szegedet a férfibajnokság második elődöntőjében.

Vincze Balázs a waterpolo.hu-nak azt mondta, fontos lesz az első meccs, de nem mindent eldöntő találkozó, mert az csak az ötödik mérkőzésekre jellemző igazán. Nagy kérdés, hogy a jelen párosításban lesz-e ötödik meccs, erre még várni kell.

A Szeged a tavaszi körben nyerni tudott Egerben, az a siker is kellett ahhoz, hogy a bajnok csak a második helyen zárjon az alapszakaszban. Gór-Nagy Miklós góljával nyitott az Eger, a magát a kezdőcsapatban találó Jansik Szilárd válaszolt egy szegedi akciógóllal, sőt, Sántavy szabálytalankodása után a büntetőspecialista Juhász Zsolt ötösével 2-1-re ment el a vendégcsapat.

Gór-Nagy egyenlített aztán, de az első negyedben rendre a szegediek vezettek. Aljosa Kunac és dr. Molnár Tamás is előnyt kovácsolt, hogy aztán a hazaiak mindannyiszor reagáljanak (4-4).

A világbajnok Gór-Nagy Miklós harmadik találatával indult a második negyed, majd jöttek a fiatalok egri részről: Kovács Gábor és Lőrincz Bálint szerzett akciógólt, először volt kettő a különbség (7-5), sőt, Bisztritsányi Dávid kivédte Molnár Tamás büntetőjét. A nagyszünetben is így álltunk, 8-6-tal fordultak a csapatok.

Aztán lefagyott a Szeged: 3-0-ra hozta a harmadik negyedet az Eger: Bátori Bence, Lőrincz és Biros Péter volt eredményes, a vendégek koncentrációja ekkor nem állt a helyzet magaslatán. Mínusz ötről nyolc perc alatt felállni nem egyszerű feladat, ez nem is sikerült, ráadásul még eggyel nőtt a differencia, így a Szolnok után az Eger is hatgólos sikerrel indította az elődöntő-párharcot.

Folytatás a jövő héten.

Eredmény – férfibajnokság, elődöntő, 1. mérkőzés:

ZF-Eger – Diapolo-Szeged 14-8 (4-4, 4-2, 3-0, 3-2)


Eger:
Bisztritsányi – Bátori 3 (1), Graham, Gór-Nagy 4, Bundschuh, Biros 2 (1), Hárai 1. Csere: Lőrincz 2, Sántavy, Zalánki, Kovács Gábor 1, Bedő 1, Varga. Vezetőedző: Dabrowski Norbert

Szeged: Nagy V. – Decker Á. 1, Jansik Sz. 1, Kiss Cs., Hegedűs, Juhász 1 (1), Seman 1. Csere: Vincze M., dr. Molnár 2, Kunac 2, Tóth M., Zsigri, Török. Vezetőedző: Vincze Balázs

Gól/emberelőny: 4/7, illetve 3/9
Ötméteresek: 2/2, illetve 1/2
Kipontozódott: Sántavy (22.)
Vízilabda hírek
eger
szeged
zf eger
diapolo szeged
gór-nagy miklós