cover image
Egyéb
Felnőtt Válogatott
Férfi

Kis Gábor újra a válogatottban!

2015. december 7. 13:47

A Szolnok centere igent mondott Benedek Tibor hívására, és nekivág az Európa-bajnoki felkészülésnek a kapitány később megnevezendő keretével.

A Szeged ellen 400. ob I.-es mérkőzését játssza majd a Szolnoki Dózsa-Közgép centere, Kis Gábor. Ebből az apropóból írtunk volna róla a napokban, de felül kellett írnunk a tervünket, Benedek Tibor ugyanis telefonon jelezte, fontos információt szeretne közölni. Így is tett.

„Szeretném bejelenteni, hogy Kis Gábor visszatér a válogatott keretébe”
– közölte a szövetségi kapitány in medias res, mi pedig kértünk tőle egy kis kiegészítést.

„Nem új keletű ez a kérdés, ez egy folyamat része, amely most jutott abba a fázisba, hogy meg is valósuljon. Nem titkolom, hogy szerettem volna Gáborral dolgozni, hiszen azt gondolom, képességei alapján ott a helye a magyar válogatottban. Ugyanakkor az is tény, neki is be kell bizonyítani ezt. Az elmúlt időszakban kimaradt a sikeres és a sikertelenebb időszakból is, ugyanolyan keményen kell dolgoznia, mint a többieknek. Mindenesetre nagyon bizakodó vagyok, mert az ő visszatérése is része annak az erősödésnek, aminek az Európa-bajnokságon látszódnia kell majd” – foglalta össze Benedek Tibor, aki a BENU Magyar Kupa hétvégi, egri négyes döntője után hirdet 16-os Eb-felkészülési keretet.

A 33 éves, 143-szoros válogatott Kis Gábor 2011 óta küzd gerincproblémáival, emiatt több világversenyről is lemaradt. Ott lehetett volna a 2013-as világbajnokságon is, de le kellett mondani a szereplést. A klubcsapatában viszont jó ideje csúcsformában játszik, így téma volt esetleges visszatérése. A főszereplő most így indokolta döntését.

„Amikor lemondtam a válogatottságot, jeleztem az egészségemet tartom a legfontosabbnak, ezt most is így gondolom, abból csak egy van. Az elmúlt hónapokban Tibi többször is érdeklődött, hogy vagyok, mit tudnék vállalni, milyen terveim vannak a jövőre nézve, és bevallom, egy ideje nagy motivációt éreztem magamban. Ennek az az oka, hogy az utóbbi időszakban megtanultam kezelni azt a problémát, ami a gerincemmel kapcsolatos. Megtanultam, melyik fájdalom mit jelent, hogy kell vele bánni, és rövid időn belül kezelni. Mostanra azt gondolom, nincs akadálya egy komolyabb terhelésnek, azzal együtt, hogy nem tudom természetesen előre megmondani, egy ilyen erős klub- és válogatott idényt hogyan bírok majd” – így Kis Gábor.

„Nagyon örülök annak, hogy Tibi számít rám. Nekem is az a célom, hogy lehetőségeim szerint egy minőségi változást hozzak a válogatott játékába. Nekem is tudnom kell, mennyit bírok, de azon leszek, hogy minél többet. Bizakodó vagyok, és ezért bólintottam a megkeresésre. Nagy bennem a bizonyítási vágy, hiszen eddig sem volt könnyű figyelni a válogatott mérkőzéseit. Amikor a csapat 2013-ban világbajnok lett, akkor könnyebb volt, hiszen meg tudták oldani a problémát, azután viszont a sikertelenebb időszak csak motivációt jelent nekem. A klubomban korábbi válogatottbeli csapattársaim sem hagyták, hogy elfelejtsem a visszatérés lehetőségét, nyomták belém „vénásan”, hogy jöjjek, jöjjek. Most így döntöttem, azzal együtt, hogy valóban az egészségemet tartom szem előtt. Viszont úgy érzem, tudom irányítani azt, amit szükséges” – folytatta Pekingben olimpiai bajnoki címet szerző center.

Kis Gábor hozzátette, a döntése nincs összefüggésben Hárai Balázs sérülésével, hiszen már korábban megszületett az elhatározás, amit jelzett is a kapitánynak. „Baráti a kapcsolatom Pufival, azt kívánom neki, hogy a lehető leghamarabb visszatérjen, felépüljön, és együtt készülhessünk az Európa-bajnokságra, természetesen kiegészülve azokkal, akikre még Tibi számít ezen a poszton”.

A magyar válogatott tehát újabb olimpiai bajnokkal erősödik a következő hónapokra.

-dobos-
Vízilabda hírek
Férfi válogatott
kis gébor
Benedek Tibor