Most a horvátok következnek, akikkel érdekes módon elkerültük egymást az elmúlt időszakban, tavaly egy dublini felkészülési tornán játszottunk velük utoljára (11-8-ra nyertek), azt megelőzően a sanghaji vb emlékezetes bronzmeccsén kaptunk ki tőlük, győzni utoljára a 2008-as malagai Eb-n sikerült, hosszabbításban.

A csapat csupán nevében olimpiai címvédő, hiszen több idős játékos elköszönt a válogatottól – Barac, Hinic, a cserekapus Vican –, illetve két abszolút kulcsember az olimpiai arany után önkéntes pihenőre vonult (ez nálunk három olimpiai bajnoki cím után lett divat...), azaz nincs itt a gólgyáros Miho Boskovic, valamint a világ egyik legjobb bekkjének tartott, támadásban is elsőrangú Damir Buric. És persze a kispadon már nem a nagy róka, Ratko Rudic irányít, hanem egy ifjú tréner, Ivica Tucak.

Horvát újságíró-barátunk, Dean Bauer nem kertelt: „A világ mázlistája a csapat! Nem csak arra gondolok, hogy mit úsztunk meg az utolsó másodpercben az ausztrálok ellen – de arra is, hogy egy világbajnokságon elődöntőig lehet menni úgy, hogy egyetlen európai csapattal sem találkoztunk eddig.”

No igen, a horvátok nem panaszkodhattak Fortunára: a csoportkörben az amerikaiakkal, a kanadaiakkal és a dél-afrikaiakkal mérkőztek, a nyolcaddöntőben Új-Zélanddal szórakoztak, a nyolc között pedig az ausztrálokkal meccseltek. A tavaly még a horvátok kispadján másodedzőként ülő Elvis Fatovic vezette auszik mérhetetlenül közel voltak a bombameglepetéshez, ám az utolsó pillanatban, két méterről kapufára lőtt emberfór visszaütött a hosszabbításban.

Így jön a horvátok első európai ellenfele: a magyar válogatott. Egy biztos, a Rijekában játszó Varga-fivérek sok bennfentes információval pótolhatják a közvetlen tapasztalatok hiányát – aztán csütörtökön 20.15-től kiderül, melyik főhadiszálláson készült a jobb haditerv, és kinek a seregében csatáznak a jobb katonák.